ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

1. A Szolgáltató adatai
Feketéné Györe Szilvia
Székhelye: 8646 Balatonfenyves, Soproni utca 10.
Adószám: 79327677-1-34

2. Általános szabályok
2.1. Jelen „Általános Üzleti Feltételek” szabályozzák a Szolgáltató szálláshelyének, és azok
szolgáltatásainak igénybevételét.
2.2. Speciális, egyedei feltételek nem képezik részét a közölt Általános Üzleti Feltételeknek,
de nem zárják ki a külön megállapodások megkötését.

3. Szerződő fél
3.1. A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokat a Vendég veszi igénybe.
3.2. Amennyiben a szolgáltatásokra vonatkozó megrendelést a Vendég közvetlenül adja le a
Szolgáltatónak, úgy a Vendég a Szerződő fél. A Szolgáltató és a Vendég együttesen – a
feltételek teljesülése esetén – szerződéses felekké válnak (továbbiakban Felek).
3.3. Amennyiben a szolgáltatásokra vonatkozó megrendelést a Vendég megbízásából egy
harmadik személy (továbbiakban Közvetítő) adja le a Szolgáltatónak, az együttműködés
feltételeit a Szolgáltató és a Közvetítő között megkötött szerződés szabályozza. Ebben az
esetben a Szolgáltató nem köteles vizsgálni, hogy a harmadik személy jogszerűen képviseli-e
a Vendéget.

4. A Szerződés létrejötte, a foglalás módja, módosítása, értesítési kötelezettség
4.1. A Vendég szóban, vagy írásban megküldött ajánlatkérésére a Szolgáltató ajánlatot küld.
Amennyiben az ajánlat elküldésétől számított 48 órán belül nem érkezik konkrét rendelés, úgy
a Szolgáltató ajánlati kötöttsége megszűnik.
4.2. A Szerződés a Vendég írásban, vagy szóban leadott foglalásának a Szolgáltató általi
írásban megküldött visszaigazolásával jön létre, és így írásban megkötött Szerződésnek
minősül.
Szóban leadott foglalás, megállapodás, módosítás, vagy annak a Szolgáltató általi szóbeli
visszaigazolása nem szerződés értékű.
4.3. A szállás-szolgáltatás igénybevételéről szóló Szerződés meghatározott időtartamra szól.
4.3.1. Ha a Vendég a meghatározott időtartam lejárta előtt véglegesen elhagyja a szobát, a
Szolgáltató jogosult a Szerződésben kikötött szolgáltatás teljes ellenértékére. A lejárati idő
előtt megüresedett szobát a Szolgáltató jogosult újra értékesíteni.
4.3.2. A szállás-szolgáltatás igénybevételének Vendég által kezdeményezett
meghosszabbításához a Szolgáltató előzetes hozzájárulása szükséges. Ebben az esetben a
Szolgáltató kikötheti a már teljesített szolgáltatás díjának megtérítését.
4.4. A Szerződés módosításához és/vagy kiegészítéséhez a Felek által aláírt írásbeli
megállapodás szükséges.

5. Lemondási feltételek
A szállás-szolgáltatás lemondására az érkezési napon helyi idő szerint 12:00 óráig van
lehetőség.

6. Árak
6.1. Az apartman ára a Szolgáltató honlapján kerül elhelyezésre.
6.2. A Szolgáltató a meghirdetett árait előzetes bejelentés nélkül szabadon változtathatja.
6.3. Az árak közlésekor a Szolgáltató megjelöli az árak adótartalmának (ÁFA, IFA)
ajánlattételkor érvényes, törvény által szabályozott mértékét. A Szolgáltató a hatályos adó-
törvény (ÁFA, IFA) módosulása miatti többlet terheket, előzetes értesítés mellett, áthárítja a
Szerződő félre.
6.4. Aktuális kedvezmények, akciók, egyéb ajánlatok a Szolgáltató weboldalán kerülnek
meghirdetésre.

7. Fizetés módja, garancia
7.1. A Szolgáltató a Szerződő fél részére nyújtott szolgáltatásainak ellenértékére legkésőbb az
elutazás napján tarthat igényt. Utólagos fizetésre nincs lehetőség.

8. A szolgáltatás igénybevételének módja és feltételei
8.1. A Vendég az apartmant az érkezés napján 15:00 órától foglalhatja el (Check in), és az
utolsó tartózkodási napon délelőtt 10:00 óráig köteles elhagyni (Check out).
8.2. Ha a Vendég az apartmant az érkezés napján 12:00 óra előtt kívánja elfoglalni, úgy az
előző éjszaka felszámításra kerül.

9. Háziállatok
9.1. A Szolgáltató szálláshelyére és az udvarra háziállat nem vihető be.

10. A szerződés teljesítésének visszautasítása, a szolgáltatási kötelezettség megszűnése
10.1. A Szolgáltató jogosult a szállás-szolgáltatásra szóló Szerződést azonnali hatállyal
felmondani, így a szolgáltatások nyújtását megtagadni, ha:

  • a Vendég nem rendeltetésszerűen használja a rendelkezésre bocsátott apartmant, illetve a létesítményt,
  • a Vendég a szálláshely biztonságával, rendjével, a Szolgáltatóval vagy Képviselőivel kifogásolhatóan, durván viselkedik, alkohol, vagy drogok befolyása alatt áll, fenyegető, sértő, vagy más elfogadhatatlan viselkedést tanúsít,
  • a Vendég fertőző betegségben szenved,
  • a Szerződő fél nem teljesíti a Szerződésben meghatározott fizetési kötelezettségét a meghatározott időpontig.

10.2. Amennyiben a felek közötti Szerződés „vis major” okokból nem teljesül, a szerződés

11. A Szerződő fél jogai
11.1. A Szerződés értelmében a Vendég jogosult a megrendelt szálláshely azon
létesítményeinek rendeltetésszerű használatára, melyek beletartoznak a szokásos szolgáltatási
körbe, és nem esnek speciális feltételek hatálya alá.
11.2. A Vendég a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatások teljesítésével kapcsolatban
panasszal élhet a szálláshelyen való tartózkodás időtartama alatt. A Szolgáltató ezen
időszakban hozzá írásban igazoltan eljuttatott (vagy általa jegyzőkönyvbe felvett) panasz
kezelésére vállal kötelezettséget.
11.3. A Vendég panasztételi joga a szálláshelyről történt elutazását követően megszűnik.

12. A Szerződő fél kötelezettségei
12.1. A Szerződő fél köteles a Szerződésben megrendelt szolgáltatások ellenértékét a
Szerződésben meghatározott időpontig és módon kiegyenlíteni.
12.2. A Vendég gondoskodik arról, hogy a felelőssége alá tartozó 14 év alatti gyermek csak
felnőtt felügyelete mellett tartózkodjon a Szolgáltató apartmanjában.

13. A Szerződő fél kártérítési felelőssége
A Vendég mindazon károkért és hátrányokért felelős, melyeket a Szolgáltató vagy harmadik
személy a Vendég, vagy kísérője, vagy az ő felelőssége alá tartozó más személyek hibájából
elszenved.

14. A Szolgáltató jogai
Amennyiben a Vendég az igénybe vett, vagy a Szerződésben megrendelt, de igénybe nem vett
szolgáltatások díjának megfizetésére vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, a
Szolgáltatót követelései biztosítására zálogjog illeti meg a vendégnek azon a személyes
tulajdontárgyain, amelyeket az apartmanba magával vitt.

15. A Szolgáltató kötelezettsége
A Szolgáltató köteles;a szerződés alapján megrendelt szállás és egyéb szolgáltatást az
érvényes előírások, szolgáltatás standard-ek szerint teljesíteni.
A vendég írásos panaszát kivizsgálni és a probléma kezeléséhez szükséges lépéseket
megtenni, melyet köteles írásban is rögzíteni.

16. A Szolgáltató kártérítési felelőssége
16.1. A Szolgáltató felelősséget vállal minden olyan, a Vendéget ért kárért, mely a
létesítményein belül, a Szolgáltató hibájából következett be.
16.1.1. A Szolgáltató felelőssége nem terjed ki azokra a káreseményekre, amelyek a
Szolgáltató és vendégeinek körén kívül eső elháríthatatlan ok miatt következtek be, vagy
azokat a vendég maga okozta.
16.1.2. A Szolgáltató kijelölhet olyan helyeket az apartmanban, ahová Vendég nem léphet be.
Az ilyen helyeken történt esetleges kárért, sérülésért a Szolgáltató felelősséget nem vállal.
16.1.3. A Vendégnek az őt ért kárt azonnal jelentenie kell a Szolgáltatónak, és minden
szükséges adatot a Szolgáltató rendelkezésére kell bocsátania, amely a káreset
körülményeinek tisztázásához, esetleg a rendőrségi jegyzőkönyv felvételéhez/rendőrségi
eljáráshoz szükséges.
16.2. Értéktárgyakért, értékpapírokért és készpénzért a Szolgáltató nem vállal felelősséget.

17. Titoktartás
A Szolgáltató a Szerződésben foglalt kötelezettsége teljesítése soron köteles a személyes
adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. Törvény, és
az adatvédelemmel kapcsolatos vonatkozó jogszabályok rendelkezéseinek – és amennyiben
ezt a Szerződő fél a Szolgáltató tudomására hozta – a Szerződő fél vonatkozó belső
szabályainak megfelelően eljárni.

18. Vis major
Azon ok, vagy körülmény (például; háború, tűz, árvíz, időjárásbeli viszontagság, áramhiány,
sztrájk bekövetkezése), amely felett a fél nem bír ellenőrzéssel (vis major), bármely felet
felmentik a Szerződésből eredő kötelességeik teljesítése alól, amíg ezen ok vagy körülmény
fennáll.
A felek egyetértenek abban, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy ezen okok és
körülmények bekövetkeztének lehetőségét a lehető legalacsonyabb szintre szorítsák, és az
ezáltal okozott kárt vagy késedelmet a lehető leghamarabb helyrehozzák.

19. A felek jogviszonyában alkalmazandó jog, eljáró bíróság
A Szolgáltató és a Szerződő fél közötti jogviszonyra a magyar Polgári Törvénykönyv
rendelkezései az irányadóak. A szolgáltatási szerződésből eredő bármely jogvita lefolytatására
a szolgáltatás helye szerint hatáskörrel rendelkező bíróság az illetékes.


JOGI NYILATKOZAT

A Szállásadó tájékoztatja Önt, hogy weboldalának megtekintése, böngészése egyúttal az alábbi feltételek elfogadását is jelenti:

A Szállásadó weboldalának tartalma és az alatta megjelenő termékek szerzői jogvédelem alá esnek. Szállásadó minden jogot fenntart.

A Szállásadó előzetes írásbeli engedélye nélkül tilos a weboldalak tartalmának egészét vagy bármely részeit bármilyen formában reprodukálni, átruházni, terjeszteni vagy tárolni.

A Szállásadó weboldalának tartalma az eredetileg leírtak szerint, változtatás nélkül értendő. Ha a törvény másként nem rendelkezik- a Szállásadó semmilyen természetű garanciát nem vállal az Ön előtt megjelenő weboldala pontosságára, megbízhatóságára vagy tartalmára vonatkozóan.

A Szállásadó fenntartja a jogot, hogy weboldalát bármikor felülírja, vagy elérhetőségét megszüntesse. A Szállásadó nem garantálja, hogy a weboldalhoz való hozzáférés folyamatos vagy hibamentes lesz.

A Szállásadó nem vállal felelősséget olyan, harmadik fél által létrehozott vagy publikált anyagokért, melyekhez a Szállásadó weboldala kapcsolódik.

Mivel a Szállásadó nem tudja garantálni sem szervere, sem a szerver internet kapcsolatának folyamatos működését, sem kizárni a szerverhez való harmadik fél általi hozzáférés lehetőségét, így a Szállásadó nem vállal felelősséget a szerver esetleges meghibásodásából, elérhetetlenné válásából, a Szállásadó honlapja tartalmának harmadik fél általi
megváltoztatásából származó károkért.

Amennyiben írásos anyagot bocsát rendelkezésünkre (szerverünkre küldött e-mailben vagy weboldalunkon keresztül), Ön elismeri, hogy az alkalmas a nyilvánosságra hozatalra, és elfogadja, hogy a Szállásadó azt – minden felelősség nélkül – közzé teheti, tartalmát (részben vagy egészben) felhasználhatja. Ön ezzel vállalja azt is, hogy a rendelkezésre bocsátott anyaggal kapcsolatban nem kezdeményez ellenünk jogi eljárást, továbbá harmadik fél igényérvényesítése esetén kártalanítja a Szállásadót.

Az Ön által megadott adatokat védett környezetben tároljuk, és technikai, valamint szervezeti megoldásokat alkalmazunk annak érdekében, hogy azokat illetéktelenek ne ismerhessék meg.

Az Ön által megadott adatokat harmadik fél részére kizárólag az Ön beleegyezésével adjuk ki, erről előzetesen írásos engedélyét kérjük.

A honlap tartalmaz külső weboldalakra mutató hivatkozásokat. Ezen külső oldalak adatkezelése cégünktől független, így azokért felelősséget vállalni nem tudunk.


HÁZIREND/SZABÁLYZAT

  • Az apartman átadását érkezési napon 15:00 órától biztosítjuk. A távozási napon az apartmant 10:00 óráig kérjük elhagyni.
  • Az érkezési, – és utazási időpontban a Szolgáltató vagy képviselője a helyszínen rendelkezésre áll, telefonon elérhető a szolgáltatás időtartama alatt.
  • A vendégeknek bejelentkezés után a bejelentőlap pontos kitöltése szükséges.
  • A vendégeknek hosszabb tartózkodás esetén (egy hetet meghaladó) csereágyneműt és törülközőt biztosítunk, igény esetén takarítást.
  • Az apartman udvarán lehetőség van parkolásra. Kérjük, hogy autóikkal úgy parkoljanak le, hogy a másik vendégeinket ne korlátozzák a szabad mozgásban / parkolásban!
  • Az apartman központi fűtéssel rendelkezik. A szobák klimatizálása külön térítés ellenében biztosítható. Térítés mértéke a honlapon található. A szobák belső hőmérséklete a szobákban elhelyezett szabályozóval állítható.
  • A szobákba klíma használata mellett kérjük az ajtót és az ablakot tartsák zárva a kellemes hőmérséklet megtartásához.
  • Az apartmanban magyar- és idegennyelvű TV csatornák, internet szolgáltatás állnak rendelkezésre.
  • Vasaló, cipőápolószerek, esernyő és varrókészlet is biztosított vendégeink számára.
  • Ajánljuk figyelmükbe honlapunkat: blackshouse.com, melyen további információkhoz juthatnak.
  • Kérjük, hogy tartsák tiszteletben a többi vendég nyugalmát és hangoskodással azt ne zavarják. Különös tekintettel figyeljenek egymás nyugalmára 22:00 óra után.
  • Felhívjuk kedves vendégeink figyelmét, hogy az épületben, a szobákban a dohányzás, gyertyagyújtás, füstölőhasználata tilos! Dohányozni csak az épületen kívül, az arra a célra kijelölt helyeken szabad.
  • Kérjük a berendezési tárgyak, az udvaron elhelyezett sporteszközök állagának megóvását, rendeltetésszerű használatát. Károkozás esetén a kár okozója vagy annak törvényes képviselője köteles a kárt megtéríteni.
    Távozás után a szobákat ellenőrizzük. A távozás után észlelt károkozás, rongálás esetén a vendég anyagi felelősséggel tartozik.
    Ha bármilyen rendellenességet észlel az apartmanban,
    kérjük jelezze a Szolgáltató felé telefonon vagy emailen: blackshouse.foglalas@gmail.com .
  • Az apartmanokat nem használhatja ideiglenesen sem több személy, mint a foglaláskor egyeztetett.
  • A szálláshelyre és az udvarra házikedvenc nem vihető be.
  • A szálláshelyről való távozáskor szíveskedjen az apartman ablakait és ajtaját bezárni.
  • Kérjük Vendégeinket – az apartmanból való távozásuk előtt – győződjenek meg arról, hogy a vízcsapok ne maradjanak nyitva és a lámpák is lekapcsolt állapotban legyenek.
    A használt törülközőket kérjük, hagyják a fürdőszobában.
  • Kérjük, győződjenek meg arról is, hogy személyes tárgyaikat elcsomagolták.